http://williampennuniversitystudyabroad.wordpress.com/2012/04/21/missing-home-versus-leaving-for-home/

A telefon hangosan megcsörren.

– Hallo, St. Peter Grundschule, was helfen Sie? – veszem fel a kagylót. Egy női hang szól bele, szintén németül, és a gazdasási irodával akar beszélni. Egy pillanat múlva már kapcsolom is.

                                                    http://trojantopher.wordpress.com/tag/science-fiction/

2050-et írunk. Igen. Érdekes, hogy mennyire megváltozott minden ebben az 50 évben.

A TV, a számítógép és a sütő. Az ember egyik legnagyobb alkotása lett volna, de csak lett volna. A robot. Az a robot, amely majd átveszi az ember helyét, és segít minket.

Kép: http://www.deviantart.com/art/What-Are-You-On-About-Sister-110085550

Gyönyörűek a csillagok. Minden olyan csendes, nyugodt. Emmával sétálok. Sokat beszél. Erről is, arról is, úgy az életről. Mennyivel másabb, mint én. Másként látja a világot. Felnőtt. Felnőtt a világ feladataihoz, a szüleinkkel való makacskodáshoz, az élethez. Emlékszem legutóbbi veszekedésükre valami buta semmiség miatt.

„Már ezerszer elmondtam és elmondom ezeregyedszerre is: ez az Én életem! Huszonegy éves vagyok! Meg tudom hozni a saját döntéseimet! Nem jövök haza huszonharmadikán, mert huszonnegyedikén előadást tartok. Értsd meg! Nekem sok a dolgom és mielőtt kérdeznéd, nem, nem Ő miatta nem jövök haza a suliból!”

Végül elérte, amit akart. Pedig itthon igencsak kényes téma ez a főiskoláról való hazajárás. A szüleink szerint túl gyorsan növünk fel, szerintünk meg túlságosan féltenek minket.

Kép: http://www.wallpapersgalaxy.com/wp-content/uploads/2011/09/ba1c0a6584e643f6924536ee24f9d61e.jpg

Nagyanyádhoz mentünk a kopott tragaccsal

eső esett akkor már hét esztendeje

az út szélén nomádok kecskét áldoztak az Istennek

nagyanyád a szövőszék előtt ült

szőtte harminc éve a gyászleplet

te poharat törtél a termékenységi szimbólumok fölött

én sikítottam mikor megláttam a patkányt

Beléptem az óvodába, kezemet a kisfiam markolta. Az első nap. Majdnem elhánytam magam.

Levendula. Igen, ez az az illat, amit ki nem állhatok. Anyám mindenhova szárított csokrokat tett. Tele volt a ruhásszekrény, a spájz, a hálószoba, a konyha, az hevert a televízión, a vázában is az állt.

Nem bírtam.