Barna Anett: Képzelt riport egy vörös karácsonyról2014.02.19. 06:28, mlmoni
http://www.honvedelem.hu/cikk/29511/karacsonykor-zarult-be-az-ostromgyuru-
– Mikor kinéztem a földszinti lakásunk ablakán, láttam, hogy a városházára már kitűzték a vörös zászlót. Tudtam, hogy túlélem.
– Mikor történt ez?
– ’44 karácsonyán.
A ráncos kézben remegni látszik a cigaretta. Az idős szemek nézelődnek, ki a függöny mögül, sötétzöld egyenruhákat látnak és szétdúlt várost.
Mélyet szív cigarettájából és rám néz:
– Pestet előtte nap foglalták el, vidékre csak huszonhatodikán értek. Barna szoknya volt rajtam, mintás blúzzal és kardigánnal. Szerdára esett karácsony másnapja, és én a kislányomat átölelve búcsúztam az élettől. Nem mintha érzelgős lennék, hanem az életbe kapaszkodtam, rajta keresztül. Addigra már két gyerekemet temettem el.
Szikora Réka: Nyárfa 2014.02.15. 07:14, mlmoni
Fekete István: Cönde című műve nyomán
http://gizgazok.blogspot.hu/2011/09/ez-most-nyar-vagy-osz.html
Halkan susog a nyárfa levele,
végigfutott rajta a bús szellő.
Elhull pár megsárgult levél,
mely hirdeti már az őszt.
A gémeskút fája hajladozik,
mert egy kisgyermek megszomjazott.
Kimeri a kútból a hűs vizet,
és oltja torkában a szárazságot.
Két öregember leül egy cifra subára,
és beszélgetnek a régen elmúlt napokról.
Néha nevetve tekintenek fel az égre,
vagy szomorúan nézik a fűszálakat.
Ő mindenre emlékszik, és mindent tud,
a nyárfa, aki ott áll, és a mindeneket látja.
Emlékszik arra, amire más már nem,
és tudja azt is, amit sokan elfeledtek.
Barna Anett: Férfiak2014.02.11. 05:45, mlmoni
Az Anna örök és az Esti sugárkoszorú nyomán
http://weheartit.com/entry/100589465/search?context_type=search&context_user=a_life_worth_living&page=3&query=mens
Minden cikázó, őrült érzésben,
biztos halálfélelemben,
félrenézésben, anyai féltésben,
Istenem, minden kétségbeesett,
tanácstalan szorongásban, elrontott lépésben,
mindenütt ott vagytok!
Istenem, ott vagytok, mint testtelen
lebegők, mindig veszélyre
figyelmeztetők, ott vagytok;
És minden rendületlen kenyér-kérésben,
félszeg „bocsánatotkérek”-ben,
megbicsakló, remegő énekhangban,
itt és most, mindenben ott az érzés:
Istenem, mennyire szeretlek titeket!
A zsarnok, becstelen,
megértésre, odaadásra képtelen,
kétszínű fecsegőkkel,
mocskos rablókkal, gonosztevőkkel,
Istenem, minden érzéketlen,
hazuggal, mindegyikkel együtt.
Az anyát gyermekével otthagyó,
csaló, pénzéhes szeméttel,
kocsmatöltelékkel, megalázóval együtt.
És minden rosszindulatú hitvánnyal,
a világ minden csavargójával...
Hol vagytok? Ti vagytok a férfiak?
Tengerészek, ácsok, vízvezeték-szerelők...
Istenem... hol vagytok?
Miklya Emese Sára: [Hamut szórnak]2014.02.08. 06:59, mlmoni
http://blogger42.com/akkor-mi-legyek/
Hamut szórnak a fejemre.
pupillájuk az összeszűkült örök megsemmisülés.
kopogtatom a kőfalat
és hiszem hogy létezik az Isten.
én nem születtem máshova csak apám álmaiba
ahol ringatót dúdol keresztanyám.
én szeretni születtem
meghalni ragyogni hogy szerethetek
hogy szerető lehetek és földanya
kísértés nélküli bűntelen
én nem közétek születtem hanem anyám ölébe
belekarcoltam magam a két comb közé
szeretve születtem
szeretni születtem
szeretni lelkeket
szeretni a hitemet
hogy nem fogok égni
nem éghetek
Drága László: Ajándék2014.02.04. 07:07, mlmoni
http://pixinfo.com/img/interview/diner_tamas/Arnyek_s.jpg
Várok… de nem jön… de jött helyette más! Jött egy lány, akit régebb óta ismerek… Hosszú, fekete a haja, leér jóval a válla alá. Nem értem, miért is áll szóba velem, hisz fel sem érek hozzá. De igen, Ő emberként kezel, nem úgy, mint sokan mások.
Odaállok mellé, és elindulunk… Megyünk, nem is nézem, hová. Csak beszélgetünk a napunkról, meg egy-két dologról. Arra leszek figyelmes, hogy megállunk. Odaérünk a házához… Ekkor elgondolkodom: mit is csinálok? Soha, még barátaimat sem kísértem haza, akik fiúk, de hogy egy lányt?! De igen, itt vagyunk a házánál, és az ajtó előtt állunk. Beszélgetésünkből a zár halk kattanása zökkent ki, és valaki kidugja a fejét a résen: az édesanyja. Behívja, de nem megy be azonnal… Ott marad velem, de hogy miért? Még nem tudom. Begördül egy autó a garázsukhoz: hazajött az édesapja… De Ő még mindig ott van kint velem. Látom, már nagyon menne, meg is értem.
Elköszönök, és félig boldogan, félig gondolataimba mélyülve ballagok a főutca felé…
|