https://24.media.tumblr.com/tumblr_m72msmKe121r9oh14o1_500.jpg

– Hova mész?

Hát most mit mondjak. Mindig ilyen helyzetbe hozol. Hova mennék. A szeretőmhöz.

Ha látod rajtam, akár egy pillanatig is a határozatlanságot, biztosan rájössz, hogy nem mondok igazat. Addig is csak nézel rám, laposakat pislogva, kócosan, álmos-sárga szemekkel, ó, azokkal a szemekkel, amiket úgy tudok szeretni... de erre most nem érünk rá. Nem vonsz kérdőre, nem mondhatom tapló módon az ártatlannak tűnő kérdésedre, hogy „A dolgomra!"

http://data3.whicdn.com/images/93615256/large.jpg

Futok egy erdőben. Nem tudom, hol vagyok, azt sem tudom, hogy ki vagyok. Valami késztetést érzek arra, hogy meneküljek. Valamiféle hang sugallja, hogy: Menekülj!

Nem tudom, mi elől, vagy talán ki elől, de menekülnöm kell.

Hangokat hallok, de már csak egy helyben rohanok, mert valami visszahúz, és nem enged. Hiába rohanok, nem mozdulok. Érzem, hogy valaki vagy valami visszatart. De mi?

– Kislányom menj, menekülj! – hallottam anya hangját, kétségbeesetten szállt tova a széllel. Nem bírtam megmozdulni, így felhagytam a rohanással, megfordultam… Anya volt az, akit megpillantottam, és valamiféle sötétség nyelte el.

– Anyaaa! – kiabáltam, és zokogni kezdtem.